Selma tizenhét éves volt, amikor kitört a második világháború. Zsidósága mindaddig nem játszott szerepet az életében, akkor azonban hirtelen élet-halál kérdése lett. 1942-ben megkapta a felszólítást, hogy jelentkezzen munkatáborba, de sikerült megmenekülnie. Csatlakozott az ellenálláshoz: Margareta van der Kuit, Marga néven iratokat hamisított, és országszerte futárszolgálatot teljesített. Többször megmenekült a nácik elől, de 1944 júliusában elárulták, és előbb a vughti táborba, onnan pedig Ravensbrückbe deportálták. Húgától, Clarától és a szüleitől eltérően ő túlélte a tábor borzalmait. Az ott töltött idő alatt senki nem tudta, hogy zsidó, és az igazi nevét sem ismerte senki. Csak a háború után merte újra kimondani: Selma. A magyar közönség sok beszámolót olvashatott már holokauszttúlélőktől, főként Auschwitzról; azonban Ravensbrück, illetve a holland ellenállási mozgalom talán kevésbé ismert téma.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: memoár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: memoár. Összes bejegyzés megjelenítése
Viola Stern Fischer & Veronika H. Tóth - A Mengele-lány

Stern Rózsa Ibolya „Mengele-lány” volt. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett szenvedniük Josef Mengele kísérleteit. Egyike azon keveseknek, akik ezt túlélték.
1944 júniusában több százezer zsidót indítottak útnak marhavagonokban Ibolya hazájából, szlovákiai magyar területekről. Senki nem tudta, hová tartanak, mi következik. Ibolyának Auschwitz-Birkenau, Ravensbrück, Buchenwald és Neustadt bei Coburg. Négy állomás, négy haláltábor, kitörölhetetlen borzalmak színhelyei. Ibolya, mint oly sokan, mindent elveszített: otthonát, családját, szeretteit. De soha nem veszítette el a reményt, és volt benne elég erő ahhoz, hogy megkockáztassa a szökést. Ráadásul neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik embertelen felügyelőnőjét is.
Ibolya évtizedekkel a vészkorszak után, már Viola néven mesélte el emlékeit Veronika H. Tóth újságírónak. Memoárja az ő és mások sorsát örökíti meg – olyan sorsokét, amelyeknek nem lenne szabad feledésbe merülniük.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
BOOKOLOGY © 2020