A Lóháton című első rész főszereplője egy autista kisfiú, Rowan, aki saját világába zárva küzd a dührohamokkal, és képtelen kommunikálni a környezetével. Édesapja, Rupert felfedezi, hogy a lovak révén kapcsolatot teremthet fiával, és segíthet neki abban, hogy megbirkózzon a hétköznapi élet nehézségeivel.
A Hazatérésben bepillanthatunk a család és a körülöttük élő segítők mozgalmas hétköznapjaiba, és szemtanúi lehetünk, hogyan születik meg a mozgáson, az állatok és a természet közelségén alapuló Horse Boy módszer. Rowan megtanul írni és olvasni, sőt, egyre magabiztosabbá és kiegyensúlyozottabbá válik: kiskamaszként színdarabot ír, filmet forgat, és megtalálja a kapcsolatot a külvilággal.
A történet legfontosabb üzenete: az autizmus nem gyógyítható, de nem is jelenti a világ végét. Egy lehetőség arra, hogy új élmények és kapcsolatok kapuit nyissuk ki. A fájdalmasan humoros, őszinte elbeszélésből megismerjük egy apa sikeres, de sokszor küzdelmes útkeresését: hogyan fogadja el fia autizmusát és a saját korlátait, hogyan ismeri fel a közösség teremtő erejét, és mindezt hogyan állítja más, hozzá hasonló helyzetben élő családok szolgálatába.
Az első részről írt bejegyzésemet ide kattintva olvashatjátok: Rupert Isaacson - Lóháton.
Bár az első részben több dolgot is kifogásoltam - a képek indokolatlan beszúrását a szavak közepébe, a fordítást, valamint azt, hogy ugyanaz a három dolog ismétlődik szinte a végéig, semmi új nem történik. Ezzel szemben Rowan autizmus-történetének a folytatása rendkívül pozitív csalódás volt számomra. A fordítás (csakúgy, mint az első részé) Novák Petra munkája, ebben a kötetben viszont már helyesen voltak fordítva a lószínek, a képek egyszerre a könyv felénél, két fejezet között, és Rupert is sokat fejlődött az írás tekintetében.
Az első rész ott végződik, hogy Ghoste, a gyógyító sámán arra kérte a családot, vegyenek részt a következő három évben három különböző sámán gyógyításán, csak így érhetik el az áttörést az autista kisfiuknál. Ebből kifolyólag indulnak útnak először Namíbiába, majd Ausztráliába, végül ... (itt még nem tartok amikor ezt írom).
Úgy érzem, mintha a Lóháton c. első kötet csak egy elnyújtott prológus lett volna, és a Hazatérés maga a lényeg.
Az első, afrikai utazásnál például ha Rupert nem említi meg néhányszor, hogy amúgy Rowan autista, és azért vannak ott, hogy segítsenek rajta, hogy normális életet élhessen, akkor teljesen el tudtam volna vonatkoztatni tőle. Sokkal inkább éltem meg az első gyógyítás történetét úgy, mint egy családi kirándulás Namíbiában, miközben a sámánizmus is közelebb kerül az olvasóhoz, segít megismerni az ő kultúrájukat. Az útvonal leírása ismételten tökéletesen részletes, olvasás közben folyamatosan nyitva volt előttem a Google térkép, hogy azt láthassam, amit ők láttak (
A busmanok transztánca körülveszi, átöleli az embert. Minden gyógyító hatással bír: a taps üteme, a lábcsörgők ritmusa, a lábak dobogása, a sámán árintése, még a sikolyba forduló kiáltás is.
Talán a busmanok gyógyító szertartása volt a legmeghatóbb. Úgynevezett transztáncot jártak a tűz körül, egészen addig, olykor kifulladásig táncoltak transzba esve, amíg nem kezdett el zubogni bennük a gyógyító energia. Engem ez érintett meg legjobban, már csak maga a tudat miatt is, hogy ők ilyenkor lényegében a saját életüket teszik kockára annak érdekében, hogy valaki máson segítsenek.
Tájleírásokat tekintve is az afrikai utazás tetszett legjobban, annyira részletes képet ad Rupert a körülményekről, a környezetről, az állatokról, Sajnos épp emiatt volt számomra csalódás a következő, Ausztrál út. Ezt a részt vártam a legjobban, és mindössze 40 oldal szólt róla, tájleírás szinte nem is volt, helyette viszont kaptunk 2-3 oldalnyi történetet Ausztrália felfedezéséről. A gyógyításnak sem kerítettek túl nagy feneket, odamentek a sámánhoz, aki három napig napi 1*10 percig csinált vele valamit, ami után beállt némi változás a fiú viselkedésében. Nagy hiányérzet maradt bennem az után, hogy Afrikáról olyan szép leírások voltak, elképzelhetetlennek tartom, hogy Ausztrália olyan unalmas lett volna, hogy semmit nem lehet róla írni.
(…) végül is, ha valaki kiáll az igazáért, mindig besározzák, ilyen az ember.
Az utolsó utazás alkalmával a navahók rezervátumába vezetett az útjuk, maradva Amerika határain belül. Itt sem igazán annyira a gyógyítási folyamatról, mint az előzményekről szólt a történet. Rupert ugyanis korábban már járt a navahók területén, esett már át gyógyításon évekkel az előtt, hogy a családot is magával vitte. Erre emlékszik vissza néhány oldalban.
A három sámán meglátogatása után egy viszonylag hosszabb fejezetet szánt a saját lelkiállapotára Rupert, amiben kendőzetlenül az olvasói elé tárja azt a rengeteg mélypontot, amit átélt. Nem feltétlen lesz tőle egy szimpatikus személy - én személy szerint sem őt, sem Kristint, az anyát nem találtam szimpatikusnak, sőt, mindkettejük ellenszenves volt valamiért, de nem tudnám megfogalmazni, miért. Az viszont mindenképp pozitív, hogy Rupert tisztában volt a saját hibáival, és felismerte, hogy ezen változtatni kell, és rajta is volt az ügyön, hogy változni tudjon. Ha az alaptól eltekintünk - hogy Rowan autizmusa a központi téma -, meg kell említeni, hogy Rupert személyiségfejlődése tiszteletreméltó!
Szó esett a 2011-es texasi tűzvészről is, amit azért volt már-már sokkoló olvasni, mert amíg ezt az ember a hírekben látja, több ezer kilométernyi távolságból, sok esetben nem érzi annyira a súlyát. Ebben a könyvben viszont olyan ember mesél róla, aki ott volt, aki átélte, aki károsult miatta.
Olyan Európában jártunk, amelynek gyökerei a posztkommunista felszín alatt egészen a középkorra jellemző gyűlölködésig nyúltak vissza. A régi népmesékben nem hiába van annyi kínzás, szenvedés és elnyomás, és ez a vidék sem hiába volt a vámpírok és a borzalmak hazája.
A könyv utolsó utazása, ami már nem a gyógyítás jegyében telik, Romániába történik. Egészen pontosan Erdélybe, hogy részt vegyenek egy medvelesen. Az afrikai út után ez volt a kedvencem, itt is nagyon szépen, szinte tűpontosan írta le a környezetet, ami körülvette őket. Ugyanakkor kitért rá, hogy mennyivel másabb az emberek felfogása erre, Kelet-Európában, mennyire visszamaradott a gondolkodás, mennyire nem elfogadóak. Ezt tíz évvel ez előtt tapasztalta, 2012-ben, de úgy érzem, most sem gondolná másképp.
Mindent összevetve; sokkal jobban élveztem ezt a részt, mint az elsőt. Részletesebb volt, gyönyörű leírásokkal, hasonlatokkal tarkítva, és érzékelhető volt a változás is. Annak a döntésnek pedig, amit végül Rupert és Kristin hozott a végén kettejükről, különösen örülök. Elváltak, de barátok maradtak. Én a 400 oldal alatt végig értetlenül álltam előtte, hogy mit keresnek még egymás mellett, érezhető volt az évek óta fennálló feszültség a házasságukban, szóval boldog vagyok, hogy így döntöttek.
Szívmelengető érzés volt végigkövetni, ahogy Rowan eljut a kamaszkor küszöbéig, és közben folyamatosan új dolgokat tanul, fejlődik.
Megrendelés: LINK
Cím: Hazatérés
Szerző: Rupert Isaacson
Kiadó: Partvonal Kiadó
Megjelenés: 2016. november 04.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9786155283
Méret: 130 mm x 20 mm x 198 mm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése