Angela Petch - A toszkán titok

Anna szíve majdnem megszakad, amikor elveszíti szeretett édesanyját, Inest. A hagyatékban egy halom régi, megsárgult, olasz nyelvű levélre bukkan. Azt reméli, végre megtudja, mi is történt az édesanyjával a második világháborúban.

A naplóbejegyzések nyomán Anna eljut a hegyek közt megbúvó, varázslatos kis toszkán faluba, Rofellébe, ahol lassan összeállítja a múlt darabkáit: rájön, milyen boldogan telt az édesanyja ifjúkora Toszkána vadregényes, hegyes-völgyes vidékén, és megtudja, hogyan vetett véget ennek az idillnek a háború kitörése. Anna előtt feltárulnak a múlt titkai az anyjáról, aki annak idején a partizánmozgalom tagjaként kivette a részét a küzdelemből, és egy sebesült angol katona életét is megmentette, de nem sejti, hogy Ines titkai az ő életét is fenekestül felforgatják majd.
Izgalmas romantikus történet arról, hogyan öröklődnek nemzedékről nemzedékre a háború traumái, és hogyan mentheti meg az embert a szerelem a legsötétebb időkben is.

Szerintem:
Mikor elolvastam a fülszöveget, nekem egyből a Firenzei nyár jutott eszembe, amiről a véleményemet <<ide>> kattintva elolvashatjátok. Emiatt mindenképp szerettem volna elolvasni A toszkán titkot is, és hát, vegyes érzelmekkel tettem ezt.
Szétszedném a könyvet két részre: van Ines, az anyuka naplója, amit a második világháború alatt írt, és van a lánya, Anna története.
Kezdeném a negatívval, hogy utána a pozitív feljebb tornássza az összképet, nem pedig fordítva, hogy a dicséreteimet lehúzzam.
Maga a könyv nem rossz, az alapkoncepció nekem nagyon tetszett, már sokszor említettem, mennyire szeretem azokat a könyveket, amik a második világháborút dolgozzák fel, Olaszország pedig szerintem gyönyörű tájakkal rendelkezik - Rofellére például rá is kerestem, valami csoda! -.
Na de hogy Annát, a főszereplőt hogy sikerült ilyen elképesztő mód egyszerű, buta nőnek megalkotni harminchárom éves létére, na, az egy nagyon jó kérdés.

Elvarázsolja ez a hely: a lelki szemei előtt mintha megelevenedne a történelem. És életében most először úgy érzi, hogy hazatalált.

Például, ép eszű ember szerintem nem tör rá egy idős emberre a saját házában, akivel két mondatot sem beszélt még élete során, és nem kezdi el két perc elteltével a háborúról faggatni. Nekem speciel annyira adja magát, hogy azokkal az idős emberekkel, akik átélték a második világháborút, esetleg aktív részesei is voltak, óvatosan közelítek a témához, még akkor is, ha évek óta ismerem őket: meg sem fordulna a fejemben, hogy egy vadidegen bácsira rárontsak a saját házában, hogy meséljen, milyen volt a háború. Mert bennem van az, hogy szörnyű lehetett átélni, és a legtöbb idős ember nagyon nehezen beszél róla. Miután az édesanyja naplójából megtudta, hogy az apja a háború után poszttraumás stressz szindrómában szenvedett, és képtelen volt az ott átélt dolgokról beszélni, rögtön felkereste ismét az öreget, hogy márpedig beszéljen vele a háborúról. 

– Az élet nem egyszerű.

– Szerintem az emberek bonyolultak.

Anna 33 éves létére úgy viselkedett, mint egy 13 éves, amire úgy gondolom, nem lehet mentség a gyermekkora, de ez csak személyes vélemény, nem vagyok pszichológus, hogy ebbe ennél jobban belefolyjak. Rengeteg olyan tette volt, aminél csak kapkodtam a fejem, hogy ezt most miért kellett, és ha ott lettem volna, biztos megfogom a vállait, és megrángatom, hogy hahó, ébredj már fel, az ég szerelmére! A legjobban a fent említett jelenet hozott ki a sodromból, de volt itt még szerelmi háromszög is, és nagyon sok más, de az egész könyvet nem szeretném leírni.

Az ő részeinél mindig az tartotta bennem a lelket, hogy hamarosan jön az édesanyja naplójából egy részlet, amit viszont nagyon, nagyon élveztem olvasni! Bárcsak abból állt volna az egész könyv...
A napló részleteiből azt tudhatjuk meg, hogy Toszkánában hogy élték át a második világháború szörnyűségeit, hogy teltek az emberek mindennapjai. Kicsit sajnáltam, hogy nem valós eseményeket írt le (bár ki tudja, lehet megtörtént valakivel... :)). Ines karaktere roppant mód összetett, Francesco - az olasz lovag - mellett ő vált a kedvenc szereplőmmé, örültem volna, ha kicsit többet tudunk meg a gyermekkoráról, illetve úgy ámblokk a múltjáról.

Összességében számomra A toszkán titok egy egyszerolvasós könyvvé vált. Ha újraolvasnám, szinte biztos vagyok benne, hogy azt Anna részeinek kihagyásával, csupán a naplót böngészném át, mert abban voltak csodaszép gondolatok a háborúról és a szerelemről egyaránt. Anna szálát igazából feleslegesnek éreztem, szerintem sokkal bölcsebb döntés lett volna egy az egyben Ines történetére szánni az időt, de ízlések és pofonok. Aki szereti a 350 oldal erejéig elhúzott kiszámítható történeteket, annak nyilvánvalóan tetszeni fog, de nekem sok volt. A könyv felénél kezdtem el gyanakodni arra, hogy mi lesz a végén a nagy fordulópont, és ki gondolta volna, valóban az lett a vége. Bár utólag visszagondolva lehet csak azért állt össze idő előtt a fejemben a történet végkimenetele, mert túl sok krimit olvastam...

Az évek során megtanultam, hogy már eleve ott rejlik bennünk a válasz az összes kérdésre, amit felteszünk magunknak. Csak annyit kell tennünk, hogy csendben maradunk, és odafigyelünk a belső hangra.

Cím: A toszkán titok - Szívbemarkoló történet szerelemről, árulásról és reményről a napsütötte Itáliából

Szerző: Angela Petch

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalak száma: 440

Megjelenés: 2020. március 10.

Kötés: Kartonált

ISBN: 9789632939926

Méret: 200 mm x 125 mm x 25 mm