Strony

161. Jenna Evans Welch - Firenzei nyár


Lina ​az idei nyarat Toszkánában tölti, jóllehet, eleinte semmilyen érdeklődést nem mutat az ország napsütötte, varázslatos tájai iránt. Csupán édesanyja utolsó kívánságának eleget téve érkezett addig nem látott apjához. De milyen apa az olyan, aki tizenhat évig a gyereke felé sem néz? Lina ezért nem is vágyik másra, mint hazatérni, amilyen gyorsan csak lehet.
Aztán a kezébe kerül egy napló, amit édesanyja az itáliai tartózkodása idején vezetett. A lány előtt hirtelen feltárul egy csodás világ, amely titkos románccal, műalkotásokkal és eldugott pékségekkel van teli. Mindez arra ösztönzi Linát, hogy újdonsült barátjával, Rennel, anyja nyomdokain haladva felfedjen egy titkot, melyről már rég tudomást kellett volna szereznie. A titok pedig azonnal más megvilágításba helyezi az anyjáról, az apjáról, sőt még az önmagáról alkotott képet is.
Valaki egyszer azt mondta neki, hogy az emberek a szerelem és a fagylalt miatt mennek Olaszországba – néha azonban ennél sokkal többet találnak.

Szerintem:
Nagyon sokáig csak könyvtárból szereztem be az olvasott könyveket, a Love&Gelato az elsők között volt, amit megvásároltam. Elég kedvező akció keretein belül két könyvet is választhattam: az Elviselhetetlen mellett erre esett a választásom. A regény 90%-ára azt mondanám, jó döntés volt, na de az a maradék tíz is ott van ám...

A borító nekem nagyon tetszik, letisztult, nincs túlzsúfolva, szépek a színei is, a két gelato is nagyon el lett találva, habár a regényben az olasz fagylaltok kisebb szerephez jutnak, mint a Love&Gelato "love" része.

Bevallom, féltem nekikezdeni, mert a fülszöveg alapján elég ambivalens érzések támadtak bennem. Kicsit úgy éreztem, kinőttem én már ebből, ugyanakkor valamiért mégis megvettem. Az alapszituációt, amiből kibontakozik a cselekmény, már a fülszöveg is ismerteti - Linának, egy 16 éves lánynak elhunyt az édesanyja, akinek utolsó kívánságaként Olaszországba utazik, hogy felkeresse az apját. Időközben kezei közé kerül anyja régi naplója, amit még akkor vezetett, amikor ő maga is az országban járt. Ennek köszönhetően tulajdonképpen két hasonló, ám mégis más szerelmi történetet ismerhetünk meg.
A főszereplő lány, Lina valami elképesztő mód antipatikus, egyáltalán nem előretekintő (persze, 16 évesen ez nem is várható el tőle). Amikor végképp túlcsordult az agyvizem, egy olyan jelenet volt, mikor a napló olvasása közben megfogant a fejében egy rémkép, és ezt hogy mondja most el az érintett személynek - holott, ha tovább olvasná a naplót, lehet, hogy kiderülne, a személy tud a dologról, ezzel rengeteg felesleges stressztől kímélve meg saját magát.
A mellékszereplőknek viszont igazán sikerült belopniuk magukat a szívembe, ők ellensúlyozták a főszereplő által nem kiváltott szimpátiát.

A történet egy hetet ölel fel, ami azért furcsa és hihetetlen számomra, mert egy hét alatt meglepően szoros kapcsolatok alakulnak ki emberek között, és annyira sok dolog történik, hogy szerintem sokkal okosabb lett volna egyhónapos időintervallumot belőni. Egy hét alatt megismerjük az anya múltját, Lina apját, történik benne szakítás, alakul ki benne párkapcsolat, már-már kötelező elemnek számító szerelmi háromszög is, illetve sok buli és utazás.
Ó, és egy hétre jutott rengeteg elgépelés, helyesírási hiba, nem megfelelő ragozás (SMS jött Mimiből... Mimi egy LÁNY!). Ki lehet kergetni a világból azzal, ha nem igényes a nyelv helyes használatára egy könyv - viszont olvastam már sokkal rosszabbakat is ilyen téren.


Annak ellenére, hogy ennyi mindent felsoroltam, ami nem tetszett benne, valamiért mégis megfogott a történet. A keményebb téma ellenére mégis könnyed olvasmánynak mondanám, ahol nem kell sokat gondolkodni, csak haladni kell vele és élvezni, mint a gelatot. Apropó gelato, az olasz megjegyzések is nagyon tetszettek, jól el lett találva a mennyiségük, még pont nem a zavaró kategória (ellenben az bökte a csőröm, hogy lábjegyzetbe nem szúrtak oda fordítást... nagyon sokszor nem lehetett kikövetkezteni a szövegkörnyezetből, hogy mit akarhat jelenteni).
Afelett, hogy Lina 3 nap alatt hűdenagyonnagy szerelembe esik, alig egy hét alatt meg már garatvizsgálatot végeznek egymáson, és pasija lesz, átsiklottam. Mert 16 éves. Mert ha körülnézek, a legtöbb lány ebben a korban ugyanígy viselkedik.

Ha egy könnyed olvasmányra vágysz, tudom ajánlani, csak tartsd észben, hogy nem szabad tőle sokat várni. Mert ebben a történetben sok és nagy lehetőség volt, ennek ellenére elment a klisé, a kiszámíthatóság irányába.
Talán az olasz ételeket tündérporral szórják be, amitől sokkal jobb lesz az ízük, mint az amerikai megfelelőiknek?
Cím: Love & Gelato - Firenzei nyár
Szerző: Jenna Evans Welch
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Sorozat: Dream válogatás
Oldalak száma: 320
Megjelenés: 2017. június 28.
Kötés: Kartonborított, ragasztott
ISBN: 9789632618531

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

BOOKOLOGY © 2020