Kaleidoszkópszerű krimi, amiben semmi nem az, aminek látszik
Négy évvel ezelőtt Ira terápián vett részt, hogy maga mögött hagyja fiatalkora démonait. Most az apjával él, riporterként dolgozik egy újságnál, próbálja egyben tartani traumatizált lelkét.
Kerttu, a helsinki rendőrség gyilkossági csoportjának vezetője éppen nyugdíjba készül, amikor kezébe kerül egy gyilkos naplója. A megdöbbentő bizonyíték egy emberölési ügy helyszínéről származik, ahol egy férfit baltával végeztek ki. Sietnie kell a nyomozással, mert a gyilkos már a következő akcióját tervezi. Néhány hét leforgása alatt sorra esnek áldozatul a társadalom peremén élő emberek: hajléktalanok, drogfüggők, éjszakai pillangók. Ám Kerttu és Ira kivételével senki sem gyanakszik bűntettre.
De vajon Ira többet tud, mint amennyit be mer vallani?
A szereplők ismerősek lehetnek a szerző első regényéből, a nemzetközi figyelmet keltő Kövesd a pillangót lebilincselő történetéből, ám ezúttal egy átlagon felül összetett bűnténnyel van dolgunk, aminél semmi nem az, aminek látszik – vagy mégis? Martta Kaukonen második könyvével végképp beírja magát a pszichológia thriller mestereinek sorába.
Martta Kaukonen (Kuopio, 1976-) helsinki filmkritikus. A Kövesd a pillangót! az első regénye.
Martta Kaukonen Még élek című könyve sajnos nem váltotta be az hozzá fűzött reményeimet, különösen azután, hogy a szerző első, Kövesd a pillangót című regényét mennyire szerettem. Akkor olyan újnak éreztem mindent - mint amikor egy nagyon jó filmet megnézel egyszer, de másodjára már nem nyújtja ugyanazt az élményt. A Kövesd a pillangót olvasása közben feszülten vártam, mi kerekedik ki a történetből, milyen fordulatra számíthatok, ki a jó, ki a rossz. A Még élek nem tudta megismételni ezt az élményt, mivel már ismertem a karaktereket, nem tudott magával ragadni az újdonság varázsa, nem döbbentem meg különösebben semmin. Bár a történet bizonyos részei, mint a társadalom peremére szorult emberek sorsa és a média közömbössége irántuk rendkívül relevánsak és elgondolkodtatóak, a regény összességében kicsit csalódást okozott.
A cselekmény sajnos kiszámítható volt - ha nem is teljes mértékben, de 90%-ban. Már a kezdetektől sejthetővé vált a fordulat egy része azon olvasók számára, akik az első kötetet is olvasták, ez megfosztja az olvasót az igazi izgalomtól. Így az a krimiélmény, amit vártam volna, elmaradt.
A balta éle úgy hasított bele az áldozatom homlokába, mintha végre elfoglalná a világban az őt megillető helyét.
- első mondat
A történet középpontjában egy újságíró áll, aki a társadalom szélén élő, eltűnt emberek haláleseteiről ír ötsoros, rövid cikkeket.
Ezek az emberek – hajléktalanok, drogfüggők, alkoholisták – sok esetben láthatatlanok a közvélemény számára, halálukat gyakran önkezűségnek tulajdonítják, anélkül, hogy alaposabb nyomozás indulna az ügyükben. Ez a téma rendkívül fontos társadalmi üzenetet hordoz, hiszen jól rámutat arra, mennyire kevés figyelmet kapnak ezek az emberek, akár életükben, akár halálukban. Kaukonen felveti ezt a problémát, de sajnos nem mélyül el eléggé benne ahhoz, hogy igazán erős társadalmi kritika legyen belőle. Csupán felületesen karcolgatja a témát, de nem (engem) nem tudott igazán megérinteni, vagy komolyabban elgondolkodtatni. Pedig ebben aztán lett volna lehetőség...
Ezek az emberek – hajléktalanok, drogfüggők, alkoholisták – sok esetben láthatatlanok a közvélemény számára, halálukat gyakran önkezűségnek tulajdonítják, anélkül, hogy alaposabb nyomozás indulna az ügyükben. Ez a téma rendkívül fontos társadalmi üzenetet hordoz, hiszen jól rámutat arra, mennyire kevés figyelmet kapnak ezek az emberek, akár életükben, akár halálukban. Kaukonen felveti ezt a problémát, de sajnos nem mélyül el eléggé benne ahhoz, hogy igazán erős társadalmi kritika legyen belőle. Csupán felületesen karcolgatja a témát, de nem (engem) nem tudott igazán megérinteni, vagy komolyabban elgondolkodtatni. Pedig ebben aztán lett volna lehetőség...
A cselekmény lassúságára is kitérnék, a 240 oldalból az első 220-at szinte érdektelenséggel olvastam, mert a történet nem tudott eléggé lekötni. Nem tudta fenntartani a figyelmemet, és a nyomozásban sem haladtunk előre semmit.
Különösen zavaró volt számomra a karakterek és életük kibontatlansága. A könyvben több olyan szereplő is megjelenik, akik sorsa vagy háttere fontosabb szerepet játszhatott volna, de Kaukonen nem szentel elég időt/oldalszámot a karakterek mélyebb megismertetésére. Emiatt a legtöbb szereplő csak vázlatosan jelenik meg, emiatt nem lehet őket megkedvelni, sem utálni. Ettől csak méginkább úgy éreztem, hogy felületes az egész történet. Mintha csupán egy ötlet lenne, amit még ki kell bontani. Az ötlet nem rossz, kifejezetten jó, de nincs kibontva.
Ha a saját apám sem bízik meg bennem, hogy is tudnék én megbízni magamban?
Összességében: a Még élek lehetőségek tárháza volt, tele lehetett volna fordulatokkal, társadalomkritikával, feszültséggel, de ez sajnos nem sikerült. Vannak pozitív tulajdonságai, például a fontos társadalmi téma, amit érint, de kidolgozatlan. A cselekmény kiszámíthatósága, a karakterek felületes ábrázolása és a lassú tempó miatt a könyv nagy része érdektelenné vált számomra, és sajnos nem tudott igazán lekötni. Az előző kötet olvasása után úgy érzem, ez most egy gyengébb, kevésbé emlékezetes olvasmány lett, a benne rejlő potenciál végül kiaknázatlan maradt.
A fülszöveg több ígéretet tett, mint amennyit teljesített - legalábbis én az alapján több izgalomra számítottam, de lehet csak rosszkor olvastam...
Ha szeretnél neki adni egy esélyt:
Cím: Még élek - Kaleidoszkópszerű krimi, amiben semmi nem az, aminek látszik
Eredeti cím: Hengissä
Szerző: Martta Kaukonen
Fordító: Divinyi Anna
Kiadó: Partvonal Kiadó
Oldalak száma: 240
Megjelenés: 2024. augusztus 15.
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789636090012
Méret: 200 mm x 130 mm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése