Zakály Viktória - Emlékeznem kellett volna

A festői spanyol szigeten álló, a világ leggazdagabbjainak fenntartott luxusszállodába gyakornokként érkező Blanka nem sejtette, hogy munkába állásával ekkorát fordul az élete. Azt meg végképp nem, hogy ennél nagyobbat csak akkor fog, amikor hat évvel később egy rejtélyes végrendelet miatt visszatér a szigetre.

Zakály Viktória regénye humorral fűszerezett lírai érzékenységgel meséli el egy önmagát kereső fiatal magyar nő és a jóképű, ámde zárkózott skót vikomt nem mindennapi szerelmi történetét, kettőjük önismereti utazását.

ZAKÁLY VIKTÓRIA, író, két kisfiú édesanyja. Mensa-tag és tudja, hogy milyen mentális jelenség a szinesztézia. 2012-ben megjelent első könyve óta sokat változott. Akárcsak regényeinek szereplői, ő is bejárta a nagybetűs felnőtté válás kacskaringós ösvényeit.

Szerintem: Zakály Viktória neve számomra egyet jelent egy újabb olyan olvasmánnyal, ami olvastatja magát, amivel pár óra alatt végeznék, annyira olvasmányos, ugyanakkor soha nem akarom befejezni, hogy minél több időt tölthessek az általa megalkotott karakterek világában. Az Emlékeznem kellett volna esetében sem történt ez másképp... Annyira gyönyörűen fogalmaz meg minden mondatot, ahogy azt nagyon kevesen tudják – vagy csak kevés olyan könyv kerül a kezeim közé.

Senki sem tervezi úgy, amikor megházasodik, hogy egyszer majd el fog válni. Igazán kiábrándultnak kell lenni ahhoz, hogy az anyakönyvvezető előtt, a nagy kérdésre várva az ember azon gondolkodjon magában: ha nem is jön össze, legfeljebb elválunk... A legtöbb ember abban az egy pillanatban, amikor ott áll, és azt mondja, fogadom, és azt, hogy örökké, akkor tényleg úgy is gondolja. Az az egyetlen pillanat tényleg az örökké.

Két idősíkon járunk felváltva: egyrészt a jelenben, ahol a történet elején Blanka keresi a saját útját, próbál elhelyezkedni a munkaerőpiacon, emellett önmagát is lassacskán felfedezi, és több évnyi külföldi próbálkozás után hazatér a szülői házba, Magyarországra. A másik szál a múltba visz vissza, egészen pontosan hat évvel ezelőttre: ekkor Blanka még gyakornokként dolgozott egy spanyol szigeten álló luxusszállodában, a Domado Costában. Itt ismerkedett meg későbbi férjével – akitől a jelenben postán kap egy válási papírt. A múltbéli szálban Nickhez, a férjhez beszél, ami nagy érzelmi löket az olvasás során, sokkal meghittebbé téve kettejük közös múltjának ismertetését.

Végig fenntartja az érdeklődést, hogy az első pár oldalban megkapott válási papír mi okból született meg, mi történhetett Blanka és Nick között, ami miatt ilyen viharos lett az elválásuk – persze a vége felé választ kapunk az összes „miért?”re. Cikáztak is az érzéseim Blanka döntését illetően az utolsó száz-százötven oldalon, annyira aprólékosan kaptuk az információt a múltról: mikor megtudtam, miért menekült el a luxusból, egyrészt meggondolatlan idiótának gondoltam, másrészt megértettem. A következő fordulópontnál megráztam volna a vállainál fogva, hogy mi ütött belé, a végén pedig csak egyszerűen szkeptikusan fogadtam a döntését.

Vissza akartam térni a spanyol hölgyhöz, akit az előbb hagytam ott, de már Jenő bácsi ült a helyemen.

– Én férfi, te nő – mondta neki lassan magyarul, amit a hölgy meglepetten, de próbált ismételni utána. – Te Maria, én Jenő. De én férfi, nem nő, csak Jenő.

Tökéletes összhangban volt jelen a komor téma, a szállodavezetés nehézségei, szerelmi megpróbáltatások, sanyarú múlt, és a felhőtlen szórakozás. Viki abszolút megtalálta az arany középutat, így amikor már sok lett volna a komolyság egy nyári olvasmányhoz mérten, rögtön megérkezett a képbe Blanka családja, akik nem hagyták sokáig búslakodni az olvasót a korábban olvasottak miatt… :)

Ami miatt nagyon lehet szeretni Zakály Viki karaktereit, az az, hogy egyáltalán nem túlozza el őket, ezáltal kliséssé sem teszi őket. Hétköznapiak, a szó legjobb értelmében. Nem szürke kisegér senki, nem észveszejtően tökéletes pasi senki, és senki nem tolja túl az idióta vicceket sem. Mindegyiküknél megvan egy határ, és nem is akarta egysíkú karakterként beállítani őket. És engem épp ezzel ragad meg: átlagos gondolataik vannak, amik benned, bennem, bárkiben megfordulnak, olyan háttértörténettel, olyan problémákkal az életükben, ami bárkivel könnyedén megeshet. No és ami mellett még nem szeretnék szó nélkül elmenni, mert manapság csodaszámban megy az ilyen: nincs teletömve szexjelenetekkel, csupán utalások vannak benne, de nem hosszú oldalas leírások az együttlétekről – és ez annyira jó! Ez a történet nem igényelte ezeket a leírásokat, így is teljesen kerek volt. (Félreértés ne essék, nincs problémám ezekkel a jelenetekkel, amennyiben a cselekmény igényli, vagy kifejezetten erotikus könyvről van szó).

Nick,

hat éve már, hogy nem láttalak, nem hallottam felőled. Ez nem szemrehányás, nem is lehetne az, hiszen mindenféle magyarázat és búcsú nélkül én hagytalak el azon az éjszakán… Esélyt sem adtam arra, hogy visszatarts. Azt hittem, nem vagyok elég jó neked? Megijedtem, hogy nem vagy tökéletes te sem? Lehet…Hat éve menekülök előlünk. Most, miután egy rohadt félfamentes papírból megtudtam, hogy el akarsz válni, szembe kellett néznem mindezekkel. Talán ki kell gyomlálni a múltunkat, hogy kiderüljön, van-e jövőnk. Ideje megtudnunk, hogy a sziklakertben is nőhet-e virág…

(Még) a feleséged, Blanka

Ha sikerült meggyőznöm Téged arról, hogy érdemes ezt a regényt elolvasni, és úgy gondolod, tetszhet neked, itt meg tudod rendelni, közvetlenül a kiadótól:

link

Kiadó: Dopamin

ISBN: 9786156461094
Oldalak száma: 372
Borító: puhatáblás
Kiadás éve: 2024