Rácz Laura Rebecca kíméletlenül őszinte könyve nőkről, férfiakról és párokról szól, akik tudatosan gyermek nélkül szeretnék élni az életüket. Childfree – ahogyan Magyarországon még senki nem mert beszélni róla. Melyek a tudatosan vállalt gyermektelen életforma valós okai? Milyen út vezet az életre szóló döntéshez? Milyen bántások érik – akár családon belül is – a tudatosan gyermekteleneket?
Közel 900 visszajelzésből, 23 mélyinterjúból és szakértői megszólalásokból áll össze a kötet, amelyben az érintettek „nem mondhatták el senkinek, így hát elmondják most mindenkinek” életük legfontosabb döntését. Átfogó és nagyon őszinte képet kapunk a tudatosan vállalt gyermektelenség okairól, hátteréről, a családi viszonyokról, a döntés következményeiről és a nehézségekről, továbbá azokról az előítéletekről és diszkriminációról, amelyekben emiatt részük van a nőknek és férfiaknak – a stigmáról, amit a társadalom sokukra rásüt. Ez az írás nem(csak) a gyerekvállalásról szól: rengeteg égető társadalmi kérdés, tabu, egyéni és szociális probléma, transzgenerációs elakadás, közéleti jelenség kerül benne felszínre, ami miatt több jelentésrétege is létezik.
Ez a kötet minden olyan nőnek és férfinak szól:
– aki nem akar gyereket,
– akit ért emiatt bántás, hátrányos megkülönböztetés,
– aki akar(t) gyereket, de mentális vagy egyéb ok miatt tudatosan lemondott a szülővé válásról a leendő gyermek és saját maga érdekében,
– akinek van gyereke, de valójában sosem akart szülő lenni,
– aki még nem döntötte el, hogy szeretne-e,
– akit érdekel a tudatosan vállalt gyermektelenség lélektani háttere
– aki nagyon szeretne gyereket,
– akinek van gyereke, de kíváncsi a „másik” oldalra is,
– aki szívesen olvas személyes történeteket, a szokásostól eltérő életutakat,
– aki egyszerűen kíváncsi arra, hogy kik és milyenek a tudatosan gyermektelenek…
Szerintem:
Amikor megláttam, hogy kiadásra került ez a könyv, rögtön úgy éreztem, nekem (is) készült, ugyanis személyesen is érintett vagyok a témában.
Ez egy interjúkötet, amiben rengeteg (számszerűsítve ~23) különböző életút kerül bemutatásra. Több ember és házaspár történetét ismerhetjük meg, akik kendőzetlenül megosztják az olvasókkal, hogy mi az indoka annak, amiért nem szeretnének gyermeket vállalni. Tényleg meglehetősen színes a paletta, vannak köztük fiatalabbak és idősebbek, gyermekesek és gyermekmentesek is, így nem mondható, hogy egysíkú lenne, csak az egyik oldalra kihegyezve. Egy dolog azonban minden interjúalanyban közös: legyen bármi is az oka annak, hogy nem szeretnének szülővé válni, kikérik maguknak a méhükben való turkálást akár családtagtól, akár ismeretlen emberektől. Mert ők sem teszik fel a gyermeket vállalóknak a kérdést, hogy "na és miért vállaltál / szeretnél gyereket?". X szeretne, pont. Y meg nem szeretne, pont.
Engem ez a téma mindig is érzékenyen érintett, mert mióta körülbelül 12-3 évesen kijelentettem (vagy még korábban), hogy nem szeretnék gyereket, azóta kapom a beszólásokat, hogy nem fogok soha olyan férfit találni aki ezt elfogadná, vagy majd elhagy a párom, majd meggondolom magam, "benő a fejem lágya". Épp emiatt rögtön az első fejezetet olvasva elbőgtem magam, mert ott is épp ez kerül előtérbe: az elhagy a férfi, mert ő gyereket akar. Nekem pedig az az egyik legnagyobb félelmem, hogy bár havonta - kéthavonta beszélünk a témáról, hogy én nem szeretnék szülni, mégis mindig tartok tőle, mi lesz a válasz - vagy hogy hosszú évek múlva erre fog rámenni a kapcsolatunk.
Viszont az a reakció, ami több év elteltével is elevenen él az emlékezetemben, a következő volt: épp idegennyelv órán ültem, amikor a család volt a kidolgozandó téma. Nem kerteltem, nem kerestem hazugságokat, kimondtam, hogy nem szeretnék gyereket. A válasz a tanáromtól a kifakadó értetlenkedés volt, hogy hát ő még ilyen nővel nem is találkozott, de fiatal vagyok még, majd úgyis meggondolom magam, mert hát ilyen nincs, hogy egy nő ne szeresse a gyerekeket...
A könyv megszületésének nem az volt a célja, hogy embereket beszéljen le a gyermekvállalásról. A könyv célja az érzékenyítés. Hogy megmutassa a magyar embernek, hogy nem elcseszett, csak mert nem érzi magát szülő típusnak, nincs vele probléma, amiért belőle hiányoznak az ilyen jellegű ösztönök. Ő attól ugyanolyan értékes ember, csak más az életútja, mint amit az ország normálisként állít be.
Az egyik kedvenc gondolatom:
Olyan ez, mintha egy meleg embernek próbálnád megmagyarázni, hogy legyen heteró. Egy meleg sem válik heteróvá, csak mert a többség képtelen elfogadni a másságát. A meleg úgy született, hogy meleg. Nem tehet róla. Én úgy születtem, hogy nem akarok gyereket.
Mivel interjúkötetről beszélünk, természetes, hogy nem lesz minden interjúalany szimpatikus: volt, akinél úgy éreztem, minden tiszteletem Lauráé, térdre borulok előtte, amiért képes volt végighallgatni néhány embert, mert ahogy olvastam, engem úgy is felidegesített. Hiába voltunk azonos véleményen, néhány alanynak már-már bicskanyitogató stílusa volt. És a fröcsögő gyermekgyűlölő kommentelők közül még csak nem is volt senki alany...
A kötetben sokat emlegetett Facebook-csoportban nem vagyok tag, az oldalt ellenben évek óta figyelemmel követem. Őszintén meglepett, milyen sokan gondolkodnak úgy erről az oldalról, ahogy én is: a gyermektelenség és a gyermekgyűlölet nem jár kéz a kézben. És talán ennek az oldalnak a létezése az egyik legrosszabb, ami történhet a tudatosan gyermektelenekkel: a mocskolódás megy, a melyik gyereket hogy kéne megkínozni kommentek, undorító stílusban megfogalmazva. Ezek a posztok akarva-akaratlanul jutnak el családos emberekhez, és ezért lesz negatív a gyermekmentesek megítélése: mert mind a posztoló, mint a kommentelők mocskolódnak, nem pedig érvelnek.
Bár inkognitóban maradva, de az oldal üzemeltetője is megszólal a könyv vége felé egy interjú erejéig, valamint két pszichológus véleményét is megismerhetjük, és a kutatás eredményét is ismerteti velünk Laura (egyébként itt jöttem rá, hogy a 875 kitöltőből én vagyok az egyik).
Engem, mint tudatosan gyermektelen nőt, egy dologban nagyon elgondolkodtattak az interjúk: mégpedig a szlovákiai művi meddővé tételen. Sőt, mondhatnám úgy is: alig várom, hogy el tudjak helyezkedni a munkaerőpiacon, és elkezdhessek félretenni a műtétre.
Ha már csak annyit elérhetnének az ehhez hasonló könyvek, hogy az "és mikor jön a gyerek?", "összeköltöztetek/házasodtatok, jöhet a gyerek!" kérdések, kijelentések átalakuljanak a következő formára: "és szeretnétek gyereket?", az már óriási lépés lenne az elfogadás felé. Vagy ha valaki felvállalja, hogy nem szeretne gyereket, a kifakadás és értetlenkedés helyett, hogy hát de micsoda jó pénzeket adnak, csok, babaváró, csp, gyes!!! hülye vagy ha nem használod ki, egyszerűen csak csendben tudatosítanánk magunkban, hogy oké, ő így gondolkodik. És pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése