– Mondd meg Williamnak, hogy gyorsan gyógyuljon meg. Szükség van rá az utolsó meccseken.
– Köszönöm, Annika. [...] Add át Eriknek az üdvözletünket. Mondd meg, hogy mindannyian szorítunk érte.
A fenti idézet tökéletesen átadja az anya személyiségét: életcélja, hogy sikeres focista legyen a fiából – és amikor a baleset megtörténik, ahelyett, hogy örülne, egyáltalán életben van a gyermeke, az edzővel kezd sms-ezgetni, illetve összeesküvés elméleteket gyártani arról, hogy a fia túl nagy konkurencia volt Williamnek a fociban, ezért biztos meg akarta ölni – igazából ez a gondolat a fő vezérfonal az anya fejében az egész könyv során, ő ezt akarja nem is annyira kinyomozni, inkább bebizonyítani.
Két idősík között ugrálunk felváltva: az esküvő és a nyolc évvel ezelőtt történtek között. A múltbéli szál szerepe azért is fontos, mert a vőlegény és a menyasszony bátyja együtt voltak abban a balesetben, aminek következtében a báty tolószékbe került. A történet meglehetősen lassan halad előre, ami sok jóval nem kecsegtet: mindössze 380 oldalas könyvről van szó, és csupán az utolsó 100 - 150 oldalon kezd ténylegesen történni valami, akkor kezd el haladni a történet. Ami azt illeti, nem tudnám visszaidézni, hogy az első 200 oldalban miről olvastam, annyira oldalkitöltésnek éreztem a történteket. Nem történt semmi említésre méltó, a karakterek csak úgy voltak, de nem marad le semmiről az olvasó, ha a 200. oldal tájékán kezdi az olvasást. Ott vagyunk az esküvőn, de közben mégsem vagyunk ott, mert nincs annyira kidolgozva amennyire ki lehetett volna, az írónő csak felületesen említi, hogy esküvő van, de ha ezt nem mondja ki direktbe a fejezet elején, akkor a szomszéd születésnapi bulija is lehetne.
Sajnálom, hogy az írónő az utolsó száz oldalban akart minden rejtélyt megoldani. Annyira összetett szálakat talált ki, amikre érzéseim szerint közel sem elég száz oldal, de még a kétszáz is kevés lett volna. Ez a könyv igényelte volna, hogy előbb kezdetét vegye a nyomozás, a múltbéli események letisztázása. Mert az ötlet jó. A szálak, amik összekötik az embereket benne, jók. Az ok-okozati összefüggések zseniálisak. De kidolgozatlan, néhol összecsapott. Vannak benne olyan cselekedetek, amiknek semmi jelentősége nem lesz a későbbiekben, pedig rengeteg lehetőség lett volna egy-egy ilyen tettben. Véleményem szerint többet érdemeltek volna egyrészt a karakterek, másrészt az olvasók annál, hogy a hosszas felvezetés után körülbelül ötven - száz oldalban derüljön fény több esetre is. Kicsit olyan érzés volt befejezni, mintha Malin Stehn alig várta volna, hogy leírhassa az utolsó szót. Mintha fellélegezett volna, amikor elkezdte lerántani a leplet a titkokról, és ennek annyira megörült volna, hogy pikk-pakk letudta. Kidolgozatlanul.
El tudom képzelni, hogy olyan embereknek tetszene ez a kötet, akik szeretik a lassabban kibontakozó nyomozásokat. Én jobban szeretem, amikor egy krimiben pörögnek az események, derülnek ki új információk, ezáltal van lehetősége az olvasónak is találgatni, hogy vajon mi történhetett.
Vesszőparipám a karakterfejlődés, ami bár fellelhető a Mielőtt igent mondasz-ban, mégis csak nyomokban tartalmazza, körülbelül öt mondat erejéig, a könyv legvégén, így nem tudtam felhőtlenül örülni annak, hogy néhányan micsoda változáson mentek keresztül.
Sajnálom, amiért az én tetszésemet ezúttal nem nyerte el az írónő, ugyanis az előző kötetét nagyon szerettem, ahhoz képest kicsit visszaesésnek érzem ezt most.
Ha szeretnél egy esélyt adni, mert Te épp a lassabb lefolyású krimiket preferálod, itt megrendelheted:
nyomtatott forma: link
e-book: link
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése