Élete első 18 évét Rose Gold Watts abban a hitben töltötte, hogy súlyos betegségben szenved. Szondán keresztül táplálták, a haja csomókban hullott, mindent kihányt, a gyengeségtől kerekesszékbe kényszerült. Egy nap rendőrök jelentek meg náluk, és bilincsbe verve vitték el az anyját. Rose Gold varázsütésre meggyógyult.
Patty 5 évet ült a börtönben lánya szándékos megbetegítése miatt. Szabadulása után Rose békejobbot nyújt anyjának és befogadja otthonába, két hónapos kisfia mellé. Vajon meg lehet bízni az asszonyban, és Rose tényleg megbocsátott az őt csaknem két évtizeden át kínzó anyjának, vagy valami teljesen máson töri a fejét?
Ismerem Gypsy Rose Blanchard és az anyja történetét, és mióta láttam a róluk készült sorozatot, dokumentumfilmet, azóta szeretnék olvasni a Münchausen-szindrómáról szóló könyveket, így nagyon megörültem, mikor véletlenszerűen rátaláltam Stephanie Wrobel regényére.
Első blikkre azt gondoltam, szinte ugyanaz a történet lesz, azzal az aprócska különbséggel, hogy itt a mérgező szülő rövid időre börtönbe kerül, és nem tragikusabb vége lesz a dolgoknak.
Azt kell mondjam, sokkal betegebb ez a történet, mint arra számítottam.
Amikor a legtöbben visszaemlékeznek a gyerekkorukra, gondolom a nagyi csokis sütijére gondolnak, vagy a tengervíz és a kókuszos naptej édeskés-sós illatára, meg a leégésre egy hosszú nyári nap után.
Amikor én a gyerekkoromra gondolok, fertőtlenítőszagot érzek.
Végig váltott szemszögből követhetjük a cselekményt, egyrészt Patty, a börtönből épp szabaduló anya, másrészt Rose Gold, az anyját befogadó gyermek részéről. Talán ennek köszönhető, hogy nem igazán lehet egyetemlegesen igazságot tenni, nem lehet senki pártját fogni. Sőt, talán mondhatom, hogy a váltott szemszög miatt mindkét karaktert egyszerre lehet elítélni, mégis sajnálni őket. Romlott ember volt Patty, amiért 18 éven keresztül mérgezte a saját gyerekét, és öt év múlva, a börtönből kikerülve is ártatlannak vallja magát. Romlott ember Rose Gold, elsősorban a neveltetése miatt, másodsorban azért, mert mindenkin kicsinyes mód állt bosszút - ugyanakkor ott lebeg az olvasó szeme előtt, hogy erről ő tulajdonképpen azért csak nem tehet annyira, mint az első 18 éve.
Mindezzel együtt képes voltam sajnálni Pattyt, mert ő bár nem ismerte el bűnösségét, éreztem rajta, hogy igyekszik változni. És sajnáltam Rose Goldot is, mert ennyire meghatározta a további életét az, hogy mit kapott előtte.
Mindezzel együtt képes voltam sajnálni Pattyt, mert ő bár nem ismerte el bűnösségét, éreztem rajta, hogy igyekszik változni. És sajnáltam Rose Goldot is, mert ennyire meghatározta a további életét az, hogy mit kapott előtte.
Bár a molyos címkék között szerepel a (pszicho-)thriller is, én nem éreztem benne olyan erős thriller-vonalat, sőt, igazából nem is nagyon volt benne. Végig ott ül az olvasó vállain két kis manó, és a néhány oldalanként változó nézőpontok szerint hol az egyik, hol a másik hangja erősebb. Az utolsó oldalakig nem egyértelmű, hogy kire milyen sors vár, és van benne apró feszültség is, de egy pszicho-thrillernek azért nem mondanám.
Több felesleges jelenet, karakter is előkerült a történet során, akiknek a megjelenésük semmilyen hatással nem volt a cselekményre, akinek pedig lehetett volna ráhatása a dolgok alakulására, nem tudott kellően kibontakozni.
A befejezéssel nem vagyok teljesen elégedett, de valószínűleg ebből a történetből nem is alakítható olyan lezárás, ami jó lenne minden tekintetből. Nem mondható, hogy győzött volna az igazság - miközben győzött, de a két gonosz lélek közül csak az egyikük igazsága érvényesülhetett. Szívesen olvasnék egy folytatást, kicsit elvarratlannak éreztem néhány szálat.
Győzött az igazság, és mind boldogan éltek, míg meg nem haltak. Vége.
Itt tudod megrendelni: link
Eredeti megnevezés:
The Recovery of Rose Gold
Megjelenés:
2020.
Kötésmód:
ragasztott kartonált (puha)
Oldalszám:
352
Méret [mm]:
135 x 208 x 29
Tömeg [g]:
460
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése