Johnt egyedül neveli szófukar, magába forduló édesapja, akit a munkáján kívül szinte csak az érmegyűjtés érdekli. A tengődő fiatalember egyéb ambíciók híján beáll az USA hadseregébe, ahol karrierje gyorsan felfelé kezd ívelni. Egyik szabadsága idején ismerkedik meg az elhivatott, gyönyörű fiatal lánnyal: Savannah-val, akivel első pillantásra egymásba szeretnek. A lány gyógypedagógusnak készül, és alapítványi munka keretében hajléktalanoknak épít házat.
Mély érzelmektől átitatott kapcsolatuk ismeretlen távlatokat nyit meg a fiú előtt: figyelmét az elesettek, a szociálisan rászorulók felé irányítja. A fiú lassan megbékél környezetével, csodabogár édesapjával, és közös életük Savannah-val boldogságot ígér. A reményekkel teli jövő képét darabokra törik a világpolitikai események: a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után John úgy érzi, neki most elsősorban a katonaságnál kell helytállnia. A kényszerű hosszú távollétek azonban megviselik kikezdhetetlennek tűnő kapcsolatukat.
Mély érzelmektől átitatott kapcsolatuk ismeretlen távlatokat nyit meg a fiú előtt: figyelmét az elesettek, a szociálisan rászorulók felé irányítja. A fiú lassan megbékél környezetével, csodabogár édesapjával, és közös életük Savannah-val boldogságot ígér. A reményekkel teli jövő képét darabokra törik a világpolitikai események: a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után John úgy érzi, neki most elsősorban a katonaságnál kell helytállnia. A kényszerű hosszú távollétek azonban megviselik kikezdhetetlennek tűnő kapcsolatukat.
Úgy gondolom, a Kedves John filmként már-már klasszikusnak számít, ám én még nem láttam, ezért ezt a könyvet is az újdonság varázsával olvastam, nem tudtam, mi lesz a végkifejlet (halovány sejtelmeim voltak, amit nem jöttek be).
Ha egy érzést kellene mondanom, amit kiváltott belőlem ez a Sparks könyv, az a düh lenne. Dühös vagyok Savannah-ra, a női főszereplőre, és dühös vagyok John-ra, a férfi főszereplőre is az idiótábbnál idiótább döntéseik, tetteik miatt. És egy kicsit Nicholas Sparksra is, amiért ennyire keserű, szomorú lezárást álmodott meg ennek a történetnek. A prológus lényegében elspoilerezi, hogyan alakul a két karakter kapcsolata, mégis kíváncsisággal olvastam, hogy hogyan jutunk el odáig, és mi történik velük a jövőben.
A legszomorúbb emberek, akikkel életemben eddig találkoztam, azok voltak, akik semmi iránt nem érdeklődtek igazán komolyan. A szenvedély és az elégedettség kéz a kézben járnak, és nélkülük minden boldogság csak átmeneti.
A legtöbb ember ha meghallja a Nicholas Sparks nevet, a csöpögős, nyálas romantika jut eszébe. A Kedvesem belőlem nem ilyen érzéseket váltott ki, sőt, a szerelmi szálra mintegy melléktörténetként tudtam tekinteni, sokkal hangsúlyosabbnak éreztem John édesapjával való kapcsolatának fejlődését, a problémák felismerését és elfogadását. Amíg nem derült fény az apa problémájára, engem sokkal jobban érdekelt, hogy vajon mi lehet az ő története, miért viselkedik úgy, ahogy. Amint ez kiderült, elkezdtem drukkolni, hogy találjanak egymásra a fiával, találják meg a közös hangot.
Savannaht nem szerettem, nem tudott kicsit sem közel kerülni hozzám. Valamiért talán azért, mert nem tudott várni Johnra, nem szerette eléggé, ellenben hozzáment ahhoz az emberhez, akire évek óta barátként tekintett, és nem volt belé szerelmes, álszentnek éreztem az ő karakterét. Már-már túl tökéletes lányként volt ábrázolva, akit fiatalabb korában bántalmaztak, de ő ennek ellenére egy jólelkű, önfeláldozó, jótét lélek, aki mindenkinek segíteni akar. Aztán persze kiderül, hogy ő közel sem az a jó kislány, akinek előadta magát - no azért nem is rossz, csak nem annyira hibátlan, mint amennyire szeretett volna annak látszani. Egy picit úgy éreztem, szereti, hogy mindenki körülrajongja, körülötte forog a világ.
Johnt sem tudtam megkedvelni, de kicsivel közelebb került hozzám, mint Savannah. Persze ő sem hibátlan, de nem is akar annak tűnni, őt a hivatása, a társai iránti elköteleződés hajtja, mint a legtöbb jó katonát. Sok döntésével nem értettem egyet, egy idő után már csak játszotta a sértődött katonát. Leginkább a végső, nagy döntésén borultam ki, de ez valószínűleg csak az én szegénységi bizonyítványom. Tisztában volt Savannah aktuális érzéseivel, úgyszint' a sajátjaival, ennek ellenére az édesapja emlékét nem tisztelve hozott meg egy szívfacsaró döntést. Egy szívfacsaró döntést, amiről úgy gondolom, bosszúállás volt a részéről. Még akkor is, ha Sparks eredetileg nem annak szánta, és ennek egy gyönyörű gondolattal hangot is adott.
Johnt sem tudtam megkedvelni, de kicsivel közelebb került hozzám, mint Savannah. Persze ő sem hibátlan, de nem is akar annak tűnni, őt a hivatása, a társai iránti elköteleződés hajtja, mint a legtöbb jó katonát. Sok döntésével nem értettem egyet, egy idő után már csak játszotta a sértődött katonát. Leginkább a végső, nagy döntésén borultam ki, de ez valószínűleg csak az én szegénységi bizonyítványom. Tisztában volt Savannah aktuális érzéseivel, úgyszint' a sajátjaival, ennek ellenére az édesapja emlékét nem tisztelve hozott meg egy szívfacsaró döntést. Egy szívfacsaró döntést, amiről úgy gondolom, bosszúállás volt a részéről. Még akkor is, ha Sparks eredetileg nem annak szánta, és ennek egy gyönyörű gondolattal hangot is adott.
Valamivel több ez a könyv, mint egy szokásos szerelmes regény. Teret kap benne az apa-fia kapcsolat, és a különböző betegségek elfogadása, azok kezelése.
Cím: Kedvesem
Eredeti cím: Dear John
Szerző: Nicholas Sparks
Fordító: Nagy Ágnes Karolina
Kiadó: General Press Kft.
Oldalak száma: 304
Megjelenés: 2018. július 20.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634521594
Méret: 197 mm x 137 mm x 30 mm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése