Amikor Ella egy repülőút alatt rosszul lesz, és kórházba kerül, a családja jól szervezett élete gyökerestül felfordul. A férje ugyanis eddig nem vette ki a részét a gyereknevelésből, most azonban ebben a szerepben is helyt kell állnia. A kissé rendmániás Felix nehezen mutatja ki az érzelmeit, így különösen nagy kihívás elé állítja a feladat, hogy megtalálja a hangot a tizenhét éves fiukkal.
Ráadásul Harry nem is mondható átlagos gimnazistának: a tehetséges és érzékeny kamasznak Tourette-szindrómája miatt nagy odafigyelésre van szüksége.
Az új helyzet mindannyiuk számára jelentős változást hoz: miközben Ella felveszi a harcot a betegséggel, és Harry a felnőtté válás útjára lép, Felixnek szembe kell néznie a múltjával, hogy megtalálja a valódi értékeket az életben. Ha meg akarják menteni a családjukat az összeomlástól, át kell lépniük a saját korlátaikat, és le kell dönteniük a falakat, amelyeket maguk közé emeltek.
Szerintem: A dolgok közepébe vágó, erős
in medias res kezdése van ennek a könyvnek, viszont nagyon gyorsan kitisztul az elsőre zavarosnak tűnő kép.
Ella 47 éves családanya, akit egy repülőút után szívroham gyanújával szállítanak kórházba. Az ő édesanyja ugyanennyi idős volt, amikor elhunyt - szívroham következtében. Ez a tény már önmagában ad egy minimális alapfeszültség-hangulatot a történet legelején: ehhez azonban még társul a férje, Felix, aki a múltjából eredendően nem a legegyszerűbb személyiséggel rendelkezik, valamint a 17 éves fiuk, Harry, akinek Tourette-szindrómája [akaratlan mozgások, hangadások] van. És ha mindez az alap nem lenne elég, Harryt egész életében az édesanyja gondozta, ő tudja, hogy mikor mi segíthet enyhíteni a tüneteket, a kialakult szituációban viszont kénytelen az apa átsegíteni ezeken a kritikus pillanatokon.
Az életben semmi sem tökéletes, az emberek pedig pláne nem azok. Mindannyian sérültek és zűrzavarosak vagyunk, mint egy-egy ellentmondásokkal teli darázsfészek.
Nem szerettem volna olvasni egy újabb olyan könyvet, amiben van egy beteg karakter, aki folyamatosan babusgatva van, akit mindenki elfogad első pillanattól kezdve. Nem szerettem volna olvasni egy újabb olyan könyvet, amiben kivételezés folyik csupán azért, mert nem teljes mértékben egészséges a családban a gyerek. És annyira örülök, hogy A tökéletes fiú ezt megadta nekem! Mert Harry nincs körülugrálva a szülei által. Reálisan beszélnek a betegségéről, és nincs a környezetének végtelen türelme, különösen akkor nem, ha épp a legalkalmatlanabb pillanatban törnek ki rajta a tünetek. Nem azt mondom, hogy ez a minta, a követendő példa, de jó volt egy olyan történetet olvasni, ahol ennyire emberien kezelik a kialakult helyzetet. Ahol a legnagyobb stresszhelyzetben rángani kezdő gyereket nem szép szavakkal, cirógatva próbálnak megnyugtatni, hanem igenis képesek erőteljesebben rászólni. Ettől vált hétköznapivá az egész könyv, ettől keltette azt a hatást, hogy bárkivel megtörténhet, és ha esetleg mi is hasonló problémával küzdünk, és erélyesebben szólunk oda a saját gyerekünknek, attól még nem válunk rossz szülőkké.
Az rosszabb, ha nem mondjuk el az embernek az igazat, mert akkor a képzelete tölti ki az űrt.
Többször hangoztattam már, hogy ha épp nem egy könnyed limonádé-könyvet olvasok, akkor már-már elvárás számomra, hogy a komolyabb téma valamilyen jellemfejlődéssel párosuljon a történet végére. Barbara Claypole White pedig szerencsére nem fukarkodott ilyen téren, ugyanis valamilyen szinten - kivétel nélkül - minden szereplő kimozdul az utolsó oldalakra a komfortzónájából, ki jobban, ki kevésbé.
Kiragadták a saját világából, és ledobták egy másikban, ahol egy számára teljesen ismeretlen nyelvet beszéltek: AMI, sztent, apaság.
Többen is olyan szavakkal illették ezt a könyvet, mint a klisé, kiszámítható. Szerény véleményem szerint sok minden mondható rá, többek között az, hogy sok a jelenetismétlődés, vagy hogy ugyanazok a dolgok akár ötször is el vannak mondva... a klisét én nem sorolnám ide. Kiszámíthatónak sem mondanám - az elejétől kezdve reménykedtem egy befejezésben, amit végül meg is kaptam. Ugyanakkor tényleg csupán reménykedtem benne, de nem számítottam rá. SPOILER Én akkor éreztem volna klisés sztorinak, ha Ella, az édesanya túléli a rövid időn belüli három szívinfarktust, Felix, az apa kezelteti magát, és Harry valami okból kifolyólag kigyógyul a Tourette-szindrómából. Nagyon féltem, hogy nem lesz elég tökös az írónő ahhoz, hogy a végén Ella meghaljon. SPOILER VÉGE.
A 2021-es évem egyik kiemelkedő olvasmánya volt A tökéletes fiú, de az összes eddigi olvasmányomat áttekintve is azt tudom mondani, hogy ott van a legek között. Egy rendkívül reális történetnek tartom, ami nem szépíti a dolgokat, nem hiteget hamis reményekkel, egész egyszerűen az olvasó képébe tolja a kőkemény valóságot. Persze, sokan épp amiatt olvasnak, hogy a valóságból kiszakadhassanak, de akik szeretnek a való világról olvasni, valós problémákról, hétköznapi emberekről, nekik szinte biztos vagyok benne, hogy hatalmas élményt tudna nyújtani ez a csoda! Óriási szükségem volt erre a könyvre egy elég masszív olvasási válság közepette 💓
Ha szeretnél beleolvasni a történetbe: BELEOLVASÓ
Ha szeretnéd megrendelni, azt ide kattintva megteheted: RENDELÉS
Cím: A tökéletes fiú
Eredeti cím: The Perfect Son
Fordító: Fogarasi Márta
Oldalak száma: 452
Megjelenés: 2017. szeptember 25.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634520498
Méret: 189 mm x 125 mm x 40 mm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése