Strony

Sophie McKenzie - Bennem megbízhatsz



Egy csendes, szürke szombat délelőttön Livy holtan találja legjobb barátnőjét, Juliát, akihez a gyermekeivel együtt látogatóba érkezett. Jóllehet az összes bizonyíték öngyilkosságra utal, Livy képtelen elfogadni a hivatalos döntést, az emlékeiben élő Julia ugyanis harsány volt, szókimondó, élveteg, polgárpukkasztó és életigenlő, egyáltalán nem depressziós.
Néhány gyanús körülmény miatt Livy kutakodni kezd, és váratlanul azzal a döbbenetes lehetőséggel szembesül, hogy Juliát ugyanaz a személy gyilkolta meg, aki tizennyolc évvel korábban Livy húgával is végzett. Miközben kétségbeesetten küzd, hogy megértse a múltbéli tragédiákat és összetartsa roskadozó házasságát, Livy a gyilkos nyomába ered, akiről gyanítja, hogy közeli kapcsolatban áll ővele és a családjával. De ha ez igaz, megbízhat-e még bárkiben? Például Julia eltitkolt szerelmében. Vagy akár saját szeretett férjében, aki talán többször is megcsalta, mint ahányat bevallott. Amikor pedig végül hajmeresztő, képtelen döntés elé állítják, azt is végig kell gondolnia: elég erős-e ahhoz, hogy önmagában megbízzon.

Szerintem
Egy ideig gondolkodtam rajta, hogy most tulajdonképpen tetszett-e, vagy sem ez a könyv. Végül arra jutottam, hogy nem. Olvasás közben fejben végig egy semleges három csillag lebegett előttem, de a befejezése után ez kevesebb lett. 
Livy az eddigi összes olvasmányaim egyik legidegesítőbb női karaktere volt: már az első fejezetben a féltékenység miatti pánik, ami egy teljes fejezetet ölel fel... Ez a már-már beteges féltékenykedés, bizalmatlankodás végigkíséri mind a 470 oldalt. Emellett nyomozásba kezd, igyekszik kideríteni, ki a legjobb barátnője, valamint a húga gyilkosa. Ami azt illeti, ez még egy jó cselekményszál is lehetne, ha nem szőtt volna bele a kutakodásba egy indokolatlan és egyben egyenesen undorító és hányingerkeltő szerelmi szálat. Komolyan nem értem, mi járt az írónő fejében, mikor kitalálta, hogy Livy bolonduljon bele a 2 hete halott barátnője pasijába, csókolgassák egymást, etc., ez jó lesz, ez kell bele! Arról nem is beszélve, hogy 0, azaz nulla kihatása volt ennek az egésznek a történet lefolyására.
Nem csak Livy, egyetlen karakter sem lopta be magát a szívembe, sőt, mindegyikük rendkívül ellenszenves volt (na jó, talán Zack, a kisfiú nem). 
Akiket a barátaidnak tartasz, elárulhatnak. És akiket szeretsz, meghalhatnak, jóval azelőtt, hogy itt volna az ideje. Az életben semmi sem biztos.
Azt sem tudtam hova tenni, hogy két felnőtt, közel egyidős ember, akik elejétől a végéig együtt nyomoznak egy gyilkos kiléte után, végig magázódó stílusban beszélnek egymással úgy, hogy még csak alárendeltségi viszony sem volt kettejük között, teljesen civilek voltak mindketten. De oké, ez lehet valami brit sajátosság.

Az utolsó hetven oldal tetszett legjobban, bár azt sem szerettem, az én ízlésemnek túl sok volt a dráma. Az első négyszáz oldal vontatottsága után olyan érzést keltett, mintha most aztán nagyon odaakarná tenni az írónő, és az én szememben épp ez lett a veszte. Túlvagyok már néhány krimin, thrilleren, emiatt ennek a lezárása sem tudott meglepni, számomra teljes mértékben egyértelmű volt, hogy mi lesz a döntés, amit meg kell hozni, illetve, hogy Livy mit fog dönteni.
A gyilkos kiléte - szerintem - elég indokolatlan volt, épp emiatt nem is gondoltam, hogy ő lenne, mert egész végig annyira jelentéktelen karakter volt. Talán ez az egyetlen pozitívuma a könyvnek, amit fel tudnék hozni.

Ha életem első krimi-élményei között lett volna a Bennem megbízhatsz, valószínűleg kicsit pozitívabb véleménnyel lennék róla, így viszont azt kell mondjam, olvastam már sokkal, sokkal jobbakat is.

Ide kattintva megrendelhetitek, a kiadó oldaláról: katt

Cím: Bennem megbízhatsz
Szerző: Sophie Mckenzie
Oldalak száma: 472
Megjelenés: 2015. november 24.
ISBN: 9789634052364
Méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
idézet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

BOOKOLOGY © 2020