Tasio Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan szabadul. Már csak néhány napot kell a börtönben töltenie, amikor az öldöklés újrakezdődik: az Öreg Katedrálisban egy húszéves pár meztelen holttestére bukkannak.
Az áldozatok halálát az okozta, hogy valaki méheket eresztett a torkukra. És ez még csak a kezdet.
Unai López de Ayala, bűnügyi profilalkotásban jártas fiatal nyomozó megszállottan igyekszik elejét venni a további gyilkosságoknak. Módszerei rendre felbosszantják a felettesét, Alba főhadnagyot, aki történetesen nő, és akivel ráadásul nyomozás közben zavaros szerelmi viszonyba bonyolódik.
Az idő mintha ellenük dolgozna, és Vitória lakóira újra minden sarkon veszély leselkedik. Ki lesz a következő áldozat?
Könyvmásnaposság. A szó, ami tökéletesen leírja, amit érzek, miután befejeztem ezt a kötetet. Könyvmásnaposságnak nevezik könyves berkekben, ha annyira hatása alá kerülsz egy könyvnek, hogy képtelen vagy másikba kezdeni. Pont ez van bennem is az utolsó oldal után.
Még nyáron került hozzám ez a könyv, egy, a kiadó által rendezett nyereményjáték nyereményeként ezt választottam - és annyira jól tettem!
Bevallom, nagyon hosszú időn át csak figyeltem a polcomon, de mivel jellemzően fele ilyen hosszú könyveket olvasok, megrémisztett a maga "féltéglasága". A másik ok, amiért sokáig húztam az elkezdését, a rengeteg pozitív vélemény róla: általában ilyenkor jön az, hogy sztárolva van egy könyv, elolvasom, és nem értem miért.
Élni? Mindenki azt szeretne. Mégsem teszi senki (…)
Talán mindent elmond, ha azt írom, öt nap alatt végigértem rajta - körülbelül annyi idő alatt, amíg egy fele ilyen hosszút is olvasok -, annyira olvastatta magát, lekötött a cselekmény.
Az első spanyol neveknél azt hittem, végig szenvedni fogok a megjegyzésükkel, mert ha nem angol vagy magyar névről van szó, az istenért sem akarnának berögzülni, de még az új karakterek is szinte azonnal bevésődtek.
És ha már spanyol: imádtam a könyvben, hogy az írónő nagyon nagy részletességgel nevezett meg minden helyszínt, én pedig szorgalmasan kerestem rá mindegyikre a térképen, és olllyan boldogsággal töltött el, hogy tényleg ott az a festmény, tényleg úgy néz ki egy épület, egy étterem. Sokkal valóságosabbá tette az egész történetet. Imádtam, hogy a fő történeti szál mellett egyben megismertette velünk az írónő a saját népének kultúráját, az ünnepélyeket, meg úgy ámblokk az egész várost.
Nem találhatod meg a gyilkost, amíg rá nem jössz, mi motiválja.
A könyv háromnegyede körül számomra egyértelművé vált, hogy ki a gyilkos, és bizonyos szinten bele is találtam, de ezen csavart még kettőt az írónő, és bár az volt, akire számítottam, nem úgy, ahogy sejtettem. Az, hogy az olvasó előbb rájön a gyilkos kilétére, mint a nyomozók, általában idegesít. Itt viszont nem a nyomozók ügyetlensége miatt történt így, hanem mert szinte végig jelen vannak rövidebb fejezetek, amik a múltban játszódnak. Ezeknek eleinte semmi jelentősége, sőt, olyan, mintha teljesen más szál lenne, ám a végére a múlt és a jelen összeérnek. Az, hogy a múltbéli szál miatt az olvasó többet tud, mint a rend őrei, feszültségkeltésképp is egészen jól működik.
Minden szereplő nagyon jól össze volt rakva, rendesen kidolgozva, nem éreztem egyiküket sem "félig kész"nek, bár tény, nem volt annyira sok karakter. A szerelmi szállal voltak minimális aggályaim, annyira hangoztatva volt a szikra kettejük között, de nekem, mint olvasónak, valahogy egyáltalán nem érződött. Ezt leszámítva szerintem teljesen rendben volt, lehet csak én nem arra fókuszáltam, hanem a nyomozásra.
Mennyivel egyszerűbb néha csak figyelni és hallgatni? A bűnesetek hátteréhez tartozó embereknek annyi mondanivalójuk lenne, és mi, nyomozók, észre sem vesszük őket. Szakértőknek képzeljük magunkat, pedig nem is ismerjük egymást; alig tudunk valamit az elkövetőkről, az áldozatokról és a környezetükről.
A lezárás is nagyon tetszett, ugyanis az utolsó száz oldalon szinte rettegtem, hogy egy brutális függővég vár rám, de a folytatását még nem szereztem be, és az újévi könyves fogadalmam miatt egy ideig valószínűleg nem is fogom.. De függővégről szó sincs, egy kerek egészet alkot ez a ~640 oldal, nem hagy nyitott kérdéseket a végére.
Már a legelső gondolataim között tudtam, hogy a borító tervezőjét muszáj leszek megemlíteni, mert egyszerűen gyönyörűséges: a színvilág, a részletgazdagság - ott van rajta minden, aminek köze van a történethez, és mégsem túlzsúfolt. Az egyik legszebb borítójú könyv a polcomon... 💗 Arról nem is beszélve, hogy a védőborító alatt sem "üresség" van, hanem ugyanaz a csoda, fekete-fehérben. Szóval Tabák Miklós csodálatos munkát végzett.
És ugyanitt szeretném megemlíteni a fordító, Vajdics Anikó munkáját is, mert szerintem nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ennyire olvastassa magát ez a könyv.
Remélem, van köztetek, akinek felkeltettem az érdeklődését a történettel kapcsolatban, és ha igen, akkor ide kattintva a kiadó oldaláról meg is rendelhetitek: LINK
Cím: A fehér város csöndje
Szerző: Sáenz de Urturi, Eva García
Kiadó: Európa Kiadó
Sorozat: A fehér város trilógiája
Oldalak száma: 640
Megjelenés: 2020. április 15.
Kötés: Kötött
ISBN: 9789635042272
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése