Aztán elértem az első fejezet végére (30. oldal), és legnagyobb meglepetésemre, teljesen tiszta volt a kép, önmagamhoz képest nagyon gyorsan rögződött, hogy kit kihez milyen kapcsolat fűz.
Nem mintha szükségszerű lett volna, hogy az éppen vacsorázó családtagok orra előtt vágja a körmeit – Hacue viselkedésében valahol mindig is megvolt ez a tapintatlan nemtörődömség. Vagyis, talán helyesebb volna úgy fogalmaznunk: a nagyi alattomos természeténél fogva viselkedett botrányosan, csak hogy környezete reakcióján mulathasson.
A keményebb témája ellenére nagyon gyorsan haladtam vele, bár nem egy hosszú könyv (235), nem jellemző rám, hogy egy nap ötven- száz oldalnál többet olvassak, pláne nem egyhuzamban, úgyhogy akár vehetitek garanciának, hogy tényleg egy nagyon jó történetről van szó :-).
A fülszöveg nagyon szépen összefoglalja a lényegi történéseket, így erről most sem ejtenék különösebben szót. Aki viszont a fülszövegből kiindulva olyan történetre számít, aminek a bolti lopás a központi témája, annak mondanám, hogy nem. Legalábbis én egyáltalán nem így éreztem olvasás közben: szerintem sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett Hirokazu a család fogalma köré épülő kérdésekre.
Vagy inkább azt nem képes elfogadni, hogy a szülei nem szeretik? Sóta nem tudta, mi az igazság. Ám aki olyanokat véd, akik neki fájdalmat okoznak, az sosem válik igazán erőssé az életben.
Vajon az ő feladata felvilágosítani ezt a kislányt, aki itt ül az orra előtt, az élet nehézségeiről? – tűnődött Sóta.
Családnak nevezhető-e az a közeg, amiben nincs jelen az egymás iránti szeretet és tisztelet, csupán azért, mert rokoni kapcsolatok fűzik a tagokat egymáshoz? Ezzel szemben, tekinthető-e családnak az a közeg, ahol szeretik és tisztelik egymást, de nincsenek fellelhető rokoni szálak - hacsak nem Ádám-Évára visszavezetve.
Ezzel párhuzamban erkölcsi kérdések is felmerülnek a 235 oldalban, mind a lopás kérdéskörére fókuszálva, legyen az akár bolti lopás, mint a címben is előkerül, akár családi kötelékek ellopása, ugyanis semmi sem csak fekete és fehér. Gondolhatja azt az olvasó egészen a történet végéig, hogy amit a család tesz, az rossz, és ekkor megjelenik egy másik nézőpont, ami más megvilágításba képes helyezni mindent, és felveti a kérdést: vajon tényleg rosszat tesznek?
Sajnos én elkövettem azt a hibát, hogy kíváncsiságból megnéztem a film előzetesét, még mielőtt nekikezdtem volna az olvasásnak, ami szerintem túl sokat árult el a cselekményből, engem mindenesetre az előzetes nézése közben ért a nagy felismerés, hogy mi lesz a fő "csattanó" (amire, ha nem nézem meg, a könyv kb. felénél jöttem volna rá, ott voltak egyértelmű utalások rá).
Nem én szültem azt a kislányt. De akkor is az anyja voltam.
Tartottam tőle, hogy a könyv olvasása közben olyan érzésem lesz, mintha egy forgatókönyvet olvasnék, mert hát filmrendező írta, amiből aztán filmet is rendezett (ami 2018-ban a Cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálma díjat), de ha nem keresek rá külön Koreeda Hirokazu nevére, halvány sejtésem sem lett volna róla, hogy ő amúgy nem író. Sőt, talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy sokkal jobb könyvet írt, mint néhány nagyon sztárolt író/írónő. Ebben mondjuk lehet, hogy Nikolényi Gergely fordításának is van némi szerepe.
Itt elolvashatod az első fejezetet, és ha megtetszett, ide kattintva meg is rendelheted.
Méret: 183 mm x 124 mm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése