A szerző egy gyerek szemén keresztül mutatja be a képzeletbeli indiai nagyvárosi gettóban a legszívesebben detektívesdit játszó Dzsáj és barátai történetét. A gyerekek sejtik, hogy nem dzsinnek vitték el az osztálytársukat. Bahadúrt öt napja nem látta senki.
A rendőrség tehetetlen és csak külön védelmi díjért tesz bármit is. Dzsáj és barátai elindulnak, hogy valóságos nyomozásba kezdjenek, de egyre veszélyesebb városrészekben kötnek ki, és egyre sötétebb ügyletek tanúi lesznek. Amikor Dzsáj nővére is eltűnik, a detektívesdi nem lesz játék többé.
A rendőrség tehetetlen és csak külön védelmi díjért tesz bármit is. Dzsáj és barátai elindulnak, hogy valóságos nyomozásba kezdjenek, de egyre veszélyesebb városrészekben kötnek ki, és egyre sötétebb ügyletek tanúi lesznek. Amikor Dzsáj nővére is eltűnik, a detektívesdi nem lesz játék többé.
Borító: Elég sok ember mondta erre a borítóra, hogy ronda, nem szép, rikító, élénk. Nekem sem ez a borító a szívem csücske, de el kell ismerni: ez India. Legalábbis amennyit én láttam képeken, sorozatokban az országból, úgy gondolom, elég jellemző rá a színkavalkád. Nem véletlen van náluk Színek Ünnepe is... :)
Minden más: Nagyon sokat agyaltam rajta, vajon el akarom-e olvasni ezt a könyvet, vagy sem. Különösebben sosem érdekeltek az ázsiai országok, maga a történet viszont felkeltette a kíváncsiságom, így eltekintettem attól, hogy Indiában járunk: csak a könyv elején volt kicsit zavaró, hogy a megszokott európai, amerikai nevektől eltérő szereplőket vonultatott fel az írónő. Eleinte még az indiai szavakat is sokalltam, nem igazán tudtam őket hova tenni, illetve megjegyezni, mi mit jelent: a közepére ez már egyáltalán nem volt zavaró, a lényegesebb kifejezések rögzültek, így úgy tudtam haladni vele, mintha magyar szavakkal írták volna azokat is.
Tudtam, hogy maga az alaptéma a borzasztó indiai valóságot dolgozza fel, ennek ellenére azt hittem, kapunk néhány kisgyereket, akik nyomozgatnak, kisebb rejtélyeket göngyölítenek fel, mint egy átlagos kisfiú/kislány, aki iskola után játszik a barátaival. Talán mondanom sem kell ilyen felvezetés után, de mindent kaptam, csak jókedvű, vicceskedős gyermeknyomozósdi játékot nem...
Ami különösen tetszett, hogy nem légből kapott történet volt, nem hasraütés szerűen írta meg Deepa Anappara a Dzsinnvadászokat, hanem ő maga is élt ott, nem a legjobb körülmények között. Itt szeretném hangsúlyozni a számomra egyik legfontosabb dolgot, mégpedig hogy nem tolja az olvasó elé erőszakosan a körülményeket. Nem célja, hogy szánakozva olvassuk a könyvét: ténykét kezel mindent. Ez azért is volt jó húzás részéről, mert nem szabad elfelejteni, hogy Dzsáj, a főszereplő kisfiú kilenc éves: neki a bászti (nyomornegyed) a természetes, abban nevelkedett, ahhoz szokott hozzá, emiatt sem érezném relevánsnak, ha folyton sujkolná az írónő, hogy bizony-bizony, milyen szörnyű életkörülmények között kell élniük napról napra. Ami szembeötlően sokszor, szinte minden második oldalon említésre kerül, az az irdatlan mennyiségű szmog.
Ezek ketten mindig úgy veszekednek, mint férj és feleség, akik túl régóta házasok. De össze sem házasodhatnak, amikor felnövünk, mert Fáiz muszlim. Ha hindu vagy, veszélyes muszlimhoz hozzámenni. A tévéhíradóban láttam vérben úszó képeket olyanokról, akiket azért öltek meg, mert más vallásúval vagy más kasztba tartozóval házasodtak össze.Az egyik hazai kereskedelmi tv-csatornán ment az utóbbi években egy celebsorozat, amiben Ázsiában kell élniük, szállást találniuk, stb., egy bizonyos ideig. Ott is nagyon elszomorító, sokkoló érzés volt látnom a nyomornegyedbeli részeket, hogy többen alszanak egy szobában, hogy milyenek a higiéniás körülményeik, és sorolhatnám napestig. Deepa Anappara ugyanúgy jeleníti meg: szeméttelepen élnek, már-már patkánylyuknak tekinthető valamivel a fejük felett, holott tőlük 10-20 percre már civilizáció, felhőkarcolók tömkelege van. A bászti lakóit azonban nem nézik jó szemmel, ha arra tévednek...
Ebből az élethelyzetből szinte lehetetlen kikerülni: ha valaki a nyomornegyedbe született, nagy a valószínűsége, hogy ott is fog élni élete végéig. Épp ez ellen küzd Dzsáj 12 éves nővére, Rúnu. Napközben iskolában van, amint hazaér, otthon is besegít a szüleinek, vizet hord haza, vásárol, és ezek mellett szorít időt magának arra, hogy futóedzéseken vegyen részt, azzal az elhatározással, hogy ha versenyeket nyer, pénzt kap, nemzetközi bajnokságokon vehet részt, és kitörhet a nyomorból. Elég elkeserítő belegondolni, hogy tizenkét évesen egy gyerek nem a gyermekkorát éli, hanem a jobb jövőjéért küzd.
Abba pedig, hogy a rendőrök hogy viselkednek, inkább nem mennék bele, beszéljen helyettem az alábbi idézet:
A napok olyan gyorsan telnek, mintha csak órák lennének, és Áncsál nem tért vissza, és Bahadúr és Omvir sem tértek vissza, de a híradóban elkapok egy szalagcímet: Delhi: A rendőrparancsnok macskája megkerült!
Cím: Dzsinnvadászok
Szerző: Deepa Anappara
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalak száma: 336
Megjelenés: 2020. február 18.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789632938837
Méret: 200 mm x 125 mm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése