A Lotus blues folytatása!
Borító: Nem is tudom, mikor voltam annyira elégedetlen egy könyv borítójával, mint a Mio Blues-éval. Kicsit olyan érzetet kelt bennem, mintha nem is törődtek volna vele különösebben, csak dobjuk rá a google ötödik képtalálatát, aztán jóvanazúgy'. Meg hát gondoltam, majd a történet biztos nagyon passzolni fog hozzá, és egyszer csak jön a megvilágosulás, miért is épp ez a borító. Nos, nem jött. A fiú, aki eltűnt - Mio -, sötét bőrű. A borítón szereplő kisfiú pedig teljesen átlagos bőrszínnel rendelkezik, emiatt végképp nem értettem, miért erre a borítóra esett a végső választás, ugyanis nagyon sokszor hangsúlyozva van Mio bőrszíne, mondhatni, az tette könnyebbé a beazonosítását. Majd mikor megláttam az eredeti borítót...
Szerintem sokkal inkább utal a cselekményre, a tartalomra. Ami miatt eltűnt a kisfiú, az egy olajmezőre vezethető vissza, minden ott kezdődött, és a történet ott is ér véget. Száz szónak is egy a vége: nagyon csalódott vagyok a borító miatt, pláne, miután láttam az eredetit...
Minden más: A könyvhéten járva tettem szert a Lotus blues folytatására, aminek krimirajongó lévén a fülszövege ragadott magával. A sorozat első könyvét nem olvastam, így kezdtem bele a Mio Blues-ba, lesz ami lesz alapon - gondoltam, ha nagyon homályos lenne minden, félbehagyom, és belekezdek az első részbe. Erre nem volt szükség, mivel az első fejezet előtti interjúból nagyjából körvonalazódnak az előzmények. És akkor szerintem ez volt minden, amit pozitívumként tudnék felhozni a könyv mellett.
A létező legsablonosabb alapszálat kaptuk meg azzal, hogy adott egy rendőr, aki visszavonult, volt társai nem hisznek neki, de ő megmutatja, ki a f*szagyerek, magánnyomozásba kezd, kockáratéve ezzel mások és saját életét is. Itt megemlíteném, hogy Martin Benner, a főszereplő húsz évvel a történet kezdete előtt még rendőr volt, azonban egy szerencsétlen baleset miatt úgy döntött, elhagyja a pályát, és ügyvédként tevékenykedik élete hátralévő részében. Az, hogy ő voltaképpen ügyvéd, nem pedig rendőr, a 184. oldalon csapott arcul - egészen addig szentül hittem, hogy rendőr. Meg mondjuk utána is... Benner inkább volt mindenlében kanál rendőr, mintsem ambíciózus ügyvéd (ahogy azt a fülszöveg is mondja...).
Elég lassan indult be a nyomozás, az utolsó ötven oldalban pedig szinte fel sem fogtam, mi történik, olyan gyorsan zajlottak az események. Úgy éreztem, feleslegesen túl lett bonyolítva, csavarva lettek azok a szálak, bonyolult volt a megfogalmazás. Volt, hogy 3-4× olvastam el egy mondatot, mire eljutott az agyamig, hogy most akkor ki kinek a kije...
A könyv hemzsegess a logikátlan tettektől. Ilyen volt például az, mikor Martin Benner, az exrendőr, az ügyvéd bekopog egy lakásba, elmondja, hogy az előző tulajt keresi, és az új tulajból próbálja kiszedni, hogy hova költöztek el, miért költöztek el onnan, akiktől megvették a lakást. Nem tudom, lehet velem van a probléma, de ha elköltöznék, biztos nem kötném az új tulaj orrára, hogy hova megyek, legfőképp hogy miért. Főleg ha nem épp legális dolgokban utazok... Nem igazán értettem, rendőr- és ügyvédként mi akadályozza meg abban, hogy kiderítse saját magától, hogy hol kellene keresnie az illetőt.
Irreálisan sok kemény szituációt úszott meg a főszereplő, konkrétan nulla sérüléssel, még a haja szála sem görbült, egészen az utolsó tíz oldalig. Annyiszor fogtak rá fegyvert, annyiszor állt a halállal szemben, nehogy már egy golyó sem súrolta a bőrét, mert végül mindenkinek megesett rajta a szíve, vagy addig húzta az írónő a lövés pillanatát, hogy valaki pont betoppant, akinek az érkezése megmentette a főszereplőt...
Az utolsó tíz oldalban a "miért?"re kapott válasz is kellően bugyuta és gyerekes volt. Ez alól csak az lett volna mentség, ha kiderül, Lucifernek mentális problémái vannak. Így viszont csak... csak ne.
Martint nem tudtam sajnálni. Kicsit sem. Sőt, idegesített. Egy ügyvédtől (és exrendőrtől) kicsit komolyabb viselkedést vártam volna, átgondoltabb lépéseket, nagyobb furfangosságot. Mikor Martin kimondta a következő lépéséhez vezető kulcsszót, az én agyam rögtön kapcsolt, hogy hú, tényleg, ez azért történt, mert... De a rendőr, az ügyvéd agya volt, hogy csak 2 oldallal később jutott el oda, hogy rájöjjön, amire az olvasó már jóval előbb.
Mindent összevetve, 500 forintért jó üzlet volt, de az eredeti árát - szerintem - nem éri meg. Annak legalábbis biztos nem, aki sok krimit olvas, mert tényleg elég bugyuta, és ilyen árban sokkal csavarosabb, izgalmasabb krimiket lehet kapni.
Trükkös dolog ez: ha az ember egyidejűleg küld el sok embert a francba, biztos lehet benne, hogy akiket kihagyott a felsorolásból, kiváltságosnak érzik magukat. Az emberek pedig szeretnek a kiváltságosok közé tartozni.Cím: Mio blues
Szerző: Kristina Ohlsson
Kiadó: Animus Kiadó
Sorozat: Skandináv Krimik
Oldalak száma: 336
Megjelenés: 2016. március 17.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789633244005
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése