Linda Polman - A halálsor angyalai

Linda Polman holland oknyomozó újságíró évekig tanulmányozta az Egyesült Államok börtöneinek halálra ítéltjeit és hozzátartozóikat. A halálos ítélet első kiszabása és a tényleges kivégzés között átlagosan tizenhat év telik el, az amerikai halálsorokon azonban ülnek olyan férfiak is, akik már huszonöt éve vagy még hosszabb ideje köröznek a rendszerben (és előfordul, hogy teljesen ártatlanul). Feleségeik, menyasszonyaik és családtagjaik hol elkeseredetten, hol halálfélelemmel, hol belenyugvóan, de kénytelenek velük róni ezeket a köröket. Az ő történeteiket és még sok egyéb végtelenül izgalmas részletet mesél el mély együttérzéssel és nagy felismerésekkel a neves újságíró, miközben betekintést kapunk a halálos ítéletek végrehajtásának részleteiről is, legyen szó akár villamosszékről vagy méregkoktélról.

Szerintem:
Egyszer, irodalomórán megnéztük a Halálsoron c. filmet, Stephen King regényének adaptációját. Ezután kezdett el jobban érdekelni maga a halálsor, a börtönök. Rengeteg dokumentumfilmet néztem meg a világ legkegyetlenebb börtöneiről, azonban ilyen témájú könyvek valamiért soha nem találtak rám. Épp ezért nagyon megörültem, mikor molyon belefutottam A halálsor angyalai címbe a várható megjelenések között, azzal a lendülettel raktam is várólistára, és nagy valószínűség szerint, ha a kiadó nem biztosít számomra egy példányt, akkor megvettem volna.
A fülszöveg igazából tökéletesen összefoglalja azt, amiről szól a könyv, nagyon mást a tartalmáról én sem tudnék mondani, így inkább arról írnék, amit kiváltott belőlem olvasás közben.
Akárhányszor valami szörnyűség történik az országban, és a bűnös nem kapja meg azt a büntetést, amit megérdemelne (és sajnos 99%-ban így van...), mindig elgondolkodom rajta, hogy én visszahoznám a halálbüntetést. Persze, akit két napra sem csuknak le, nyilván azt sem kapná meg, és az ártatlanok járnának pórul... Megdöbbentő volt olvasni arról, mennyi ember kerül ártatlanul a halálsorra, ahonnan csak az őrök és látogatók jutnak ki élve.

Láthatóan csak az első fejezet különül el a többitől, itt egy külön történetet ismerhetünk meg, a többi eléggé egybefolyik. Az első történet viszont engem rendkívül sokkolt: az elítélt beismeri, hogy ő gyilkolt, sőt, mi több, élvezte a gyilkolást. Ennek ellenére a halálsoron ülve fellebbezést kért, aminek következtében az ítéletet életfogytiglani büntetésre módosították. Szerény véleményem szerint ez még rosszabb, mint a halálbüntetés, de kinek a pap, kinek a papné... :)

Linda Polman arra is kitér a könyvben - ráadásul elég nagy figyelmet is szentel neki -, hogy amíg férfiak ülnek a halálsoron, adhatnak fel hirdetést, amelyben levelezőpartnert keresnek maguknak. Ezeket a hirdetéseket civilek is elolvashatják, és ha valamelyik rabot szimpatikusnak találják, felvehetik vele a kapcsolatot. A levelezések során kötődések alakulnak ki közöttük, és annak ellenére, hogy az egyik fél akár 15-20 éve is bezárva él, megházasodnak. Ezt nem igazán tudtam hova tenni, nem láttam sok értelmét így a házasságnak, de lehet csak nem éltem még eleget a 21 évemmel, és +20 évvel másképp látnám ezt a dolgot.
Visszatérve a levelezésre: akaratlanul is belegondoltam, én vajon mernék-e írni egy halálsori "lakosnak" levelet, lennék-e olyan bátor, hogy megosszam vele az életemet, a lakcímemet, a nevemet. Nem valószínű. Én nem tudnék elvonatkoztatni a ténytől, hogy hova is küldöm a levelet. Még ha tudom is, hogy sose jön ki onnan (élve), nem merném egy lehetséges bűnözőnek olyan mértékben kiadni magam, mint sok más nő teszi.

A kivégzéseknek elég kis szerep jutott, a leírások viszont elég (túl...) részletesek voltak, nem egyszer tört rám a hányinger - főleg mert elég nehezen viselem, ha tűt szúrnak a kezembe (az ínjekció nem, a vérvételtől viszont rosszul vagyok, a gondolattól is). Rengeteg leírás van a könyvben arról, hogy nem találnak vénát, hányszor szúrják, hogy találjanak, mennyi időn át, stb.
Elég sokszor említésre kerül, hogy melyik évben mennyi kivégzés történt: a számok nekem elsőre viszonylag alacsonynak tűntek, ekkor rögtön érkezett a mondat második fele: "...x naponta 1". Sokkal sokkolóbb volt belegondolni, hogy kéthetente kivégeznek valakit, mint azt, hogy egy évben huszonöt rabot.

Még a megjelenő ügyvédekről tennék említést: a rabok legtöbbje nem engedheti meg magának a drága ügyvédeket, azonban az állam kijelöl számukra egyet, teljesen ingyen. Linda Polman pedig közli velünk, hogy az állam által kijelölt ügyvédek sokszor felkészületlenek, részegen, kábítószer hatása alatt ülnek be tárgyalásra, vagy épp Alzheimer-kórral élnek együtt...
Illetve ami szemet szúrt, hogy a halálsorra kerülő bűnözők túlnyomó többsége vagy szellemi fogyatékossággal rendelkezik, vagy olyan személy, akit gyemekkorában bántalmaztak, akár az oszálytársai, akár a szülei, bárki. A gyermekkorukban átélt traumák kivetültek a jövőjükre, ennek "köszönhetően" tölthetik életük hátralévő részét rácsok mögött, szigorú felügyelet alatt...

Mindig igyekeztem az érem mindkét oldalát nézni. Ha az áldozat a te anyád lenne, akkor természetesen nem engednéd meg, hogy banánpudingot kapjon. De képzeld el, hogy a tettes a fiad. Vagy a testvéred. Akkor persze teljesen máshogy látod a dolgot.

Ó, és a cím: A halálsor angyalai. Az utolsó oldalig azt hittem, az angyalok szó az ártatlanul elítéltekre, kivégzettekre utal. De nem. A halálsor valódi angyalai a nők, akik töretlenül látogatják levelezőpartnerüket, férjüket, Texasban, a Polunsky Unitban. Aminek egyébként utánanéztem, és így még sokkolóbb az egész: a tudattal, hogy ez az egész nem kitaláció, hanem abban az épületben valóban rengeteg ember vár arra, hogy kivégezzék...
A Polunskys, levelezőtársat kereső rabokra is rákerestem. Valóban létezik ilyen. Én pedig teljes sokkban vagyok. Görgetem lefele a listát, nézem, ki az, aki ténylegesen ártatlan lehet, és nem tudnék olyat mondani. Viszont befészkeli magát a gondolat a fejembe, a képeiket nézegetve, hogy ezek az emberek élnek, elkövettek valami szörnyűséget, és a halálukra várnak...

– Mindjárt kijön a kapun a szerettük – mondja hangosan Goodwin. – Furcsa ruha lesz rajta, és börtönszaga lesz. Vigyék haza. Ültessék le egy kényelmes székre, és adják neki a tévé távirányítóját. Csodálkozva néz majd, mert nem érti, mire jó az a kis kütyü. Adjanak neki egy okostelefont. Megint furcsán néz majd, mert sosem látott még okostelefont. Gombok vannak azon a szép ingen, amit most vettek neki? Már elfelejtette, mit kell csinálni a gombokkal és gomblyukakkal, mert évek óta gomb nélküli inget hord meg gumis derekú nadrágot. Pénz? Már fogalma sincs róla. A rács mögött Mars-szeleteket, zacskós levest és bélyegeket használt pénzként.

Cím: A halálsor angyalai

Szerző: Linda Polman

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalak száma: 280

Megjelenés: 2019. október 03.

Kötés: Kartonált

ISBN: 9789632936505

Méret: 200 mm x 125 mm